Vihar - Megközelíthetik az egymilliárd forintot a hétvégi viharok miatti károk

Viharkárok ellen lakásbiztosítással védekezzen!Megközelíthetik az egymilliárd forintot a hétvégi viharok miatti károk az előzetes adatok alapján; a biztosítók további kárbejelentésekre számítanak.

Az Aegon Biztosító az MTI-t arról tájékoztatta, hogy meghaladta az ezret a kárbejelentések száma hétfőn délig. Ennél ugyanakkor jóval többre számítanak; mint jelezték, a hétvégén történt károk esetén néhány napos csúszással jelentik be az ügyfelek a káreseményt, illetve elsősorban a további károk megelőzésére és a kármentésre koncentrálnak ilyenkor.

A legtöbb bejelentés Pest megyéből, illetve Budapestről érkezett, de az elsődleges adatokból is jól látható, hogy szinte az egész országot érintette a vihar. A károk értéke általában százezres nagyságrendű, elsősorban a lakóházak tetőszerkezetét, fedését érintette a viharos erejű szél, de előfordulnak még beázással járó és kidőlt fák által okozott károk is - közölték.

Az Aegon Magyarország arra számít, hogy a további kárbejelentések száma elérheti a négyezret, és mintegy 250 millió forint nagyságrendű kárkifizetéssel kalkulálnak.

A biztosító kéri ügyfeleit, hogy lehetőség szerint dokumentálják képekkel a viharok okozta károkat, mielőtt elkezdik a halasztást nem tűrő helyreállítási munkákat, és a károk bejelentéséhez használják az online ügyfélszolgálati csatornákat.

A Groupama Biztosítóhoz mintegy 600, vihar miatti bejelentés érkezett hétfőn délig, a bejelentett károk 150 millió forintra becsülhetők - közölték az MTI-vel.

A biztosító tapasztalatai szerint a bejelentések egy ilyen vihar után 2-4 napig is elhúzódnak, így lényegesen több, akár 1500 bejelentésre is számítanak 3-400 millió forint összegben a hétvégi viharok kapcsán.

A kárbejelentések legnagyobb számban Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun és Heves megyékből, illetve Budapestről érkeztek. Az eddigi jelzések alapján a legérintettebb települések Kecskemét, Nagykőrös, Cegléd, Gyál, Tata, Tiszaföldvár, Csongrád, Dunaharaszti, Karcag, Tiszakécske - jelezte a Groupama.

A vihar nagyon sok helyen megbontotta a tetőt, leszakított egyes épületelemeket, udvaron elhelyezett tárgyakat kapott fel és azt elsodorva okozott kárt vagyontárgyakban, fákat döntött ki, illetve udvaron lévő kerti pavilonokat, gyerekjátékokat tépázott meg - írták.

A biztosító felhívta a figyelmet, hogy a károk észlelése után minél előbb tegyék meg bejelentésüket az ügyfelek. Hozzátették, hogy a nyaralókat jellemzően a vihar utáni hétvégén ellenőrzik a tulajdonosok, így arra számítanak a biztosító szakemberei, hogy ezek a bejelentések később érkeznek.

A Generali Biztosító tájékoztatása szerint a társasághoz több száz bejelentés érkezett hétfőn a délelőtti órákig. Becsléseik szerint ezer fölött várható a szélvihar okozta károk száma, értékük pedig elérheti a 2-300 millió forintot. Kárbejelentésekre főként Közép-Magyarország területéről, Pest megyéből és Budapestről számítanak. Az ügyfelek elsősorban tetősérüléseket, fakidőléseket, beázásokat jelentenek be - közölte a Generali.

Forrás: ma.hu

 

Lakásbiztosítás (e-otthonbiztositas.hu)

Eurorisk, az Ön biztonságáért!



Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.03.21
PoweredBy: SK Trend Kft